Jobb oldalt, a sok csatát megélt olasz Rolings márkájú “Tulipán”, baloldalt pedig a kimondhatatlan amerikai-olasz excelsior márkájú “Hófajd”.
Na nár megint Mónika! – gondolta magában… De a feleségem eddig jól tűri hogy új hálótárssal kellett osztozkodnia a hitvesi lepedőn. Azért nem annyira meglepő, hiszen nem mostohaságról van szó. “Hófajd” teljes mértékig közös szerzeményünk. Megláttuk, megvettük, bővült hát a mónika-család. Ki is próbáltam gyorsan az új hangszert, végigmentem a regisztereken, kizárólag magyarnak vélt dallamokat használtam. Ugyebár a profi harmónika-boltosok így szokják csinálni amikor bemutatnak egy hangszert. Keressetek rá, biztos lesz megannyi más videó “Excelsior 272E”. Ha majd nekem lesz harmónika márkám akkor az valószínüleg 97E vagy 169E lesz.
Elmúlt hát a november, advent első vasárnapját gyújtogatjuk. Nagy örömömre elkezdődött a síugró szezon, nagy bánatomra nem tudom nézni… Az élet már csak ilyen, a jóval mindig jár valami rossz. De természetesen nem hibáztatok senkit. Bárcsak vissza tudnék emlékezni hogy mivel telt el a november… Elkezdtük szervezni pl a “Macskák délutánja” koncert turnét! Május 9,10,16, ezek a jelenlegi dátumok, de még változhat… Mindahárom alkalom Japánban a Chita-félszigeten. A repülőtértől végülis közel, aki mo-ról jönne esetleg… Komoly tüzijátékra van kilátás. Természetesen a magyar turné is előbb-utóbb beüt majd.
A hónap második fele a “Dunai hajóút” bűvöletében telt. A 29-i koncertet teltsátor előtt mondhatom sikerre vittük. Időnként az elhaladó négysávos út zajával versenyezve. A “Hulló faleveleket” lírikus bevezetőjét pl egy mentőautó szirénájával ölre kelve kellett érvényre juttatni, na ezt nem tudom sikerült e… Általánosságban mondhatjuk, hogy ezen a koncerten a ppp, pp, p, mp dinamikai sáv nem igazán volt működőképes.
Egyébiránt a szervező hölgy zseniális volt, nem csak hogy tip-top, klipp-klapp, de énekes lévén színpadi tanácsokkal is ellátott a beállásnál, a nézőteret pedig az ő két kórusa töltötte meg. Igazi “a délelőtt háziasszonya” volt.
Sokan nem tudjátok, de a “Dunai hajóút” egy japán matróz első kalandjait meséli el a Passau-Budapest járaton, amelyet egy hajónaplóba írt le. Ezúttal Emi olvasta fel az összes hajónaplós bejegyzést, legutóbb ugyanis felváltva csináltuk… A korábbi koncerthez képest újítás volt még, hogy Martin Ferenc barátunk néhány képével felturbóztuk a vizuális hatást a teremben. Ezúton is köszönjük szépen! Talán ennek köszönhetően is állítólag sokaknak átjött hogy ez a Duna. Legközelebb turbotuning lesz 😉
mi is ott voltunk amúgy, várjuk hátha valaki küld képet …:)Aki szemfüles, az láthatja, hogy ez egy télire bebugyolált terasz helység. A keretben lévő képeket lőtte Feri, a csipeszeseket Emi, összesen kilenc állomást énekeltünk meg. A térképet is Emi rajzolta 😉
A délelőtt egyik nagy felfedezése: a lusta magyarokból lettek az olaszok, mert ők mindig fekve éneklik a himnuszt… (pontpontpont) Nos ahogy az előzetesben megelőlegeztem, ennek az olasz étteremnek a szexepilje a korlátlan espresso és a tiszta nemes szódavíz. Mindennek ellenére csak két espressot és egy hosszú kávét ittam, szódát is csak egy pohárkával, amit kaparó torokkal a kocsiba ülve rögtön meg is bántam. Legközelebb többet iszom, de az is biztos már hogy termoszt is vinni kell.
És hogy mi következik? Paka bácsi az óvodában! Korábban volt már ilyenre példa, a sorozat tehát folytatódik (az alábbi linken még videót is lelhettek) Minden korosztálynak más kell. Elég nehéz eltalálni. Tervszerint magyar körjátékot, jingle bells-t, Totorót meg talán egy kis sramlit fogok játszani. Drukkoljatok, hogy jól menjen 😉
A nyár végén hazalátogattam, és slukkoltam párat a híres magyar nyárfadús levegőből. Persze nyárfák sokmindenütt vannak a nagyvilágon, de legjobban csak is a pannon medencében susognak az eféle lombok. Ennyi élményt talán még sosem nyújtott a fák látványa, leginkább nyár, de a nyír is jó, fűz, meg sok más aminek a nevét sem tudom. Hát ennyit rólam. Mindenesetre régi ismeretségben vagyok velük az biztos. Ha csak a hangulatomtól függött volna én egész itten létem alatt mint valami csúcs színes mozifilm csak lombokat, növényzetet nézegettem volna. Olykor lentről, máskor fentről, átszellemülve Leányfalun a dunaparton, a Rómain, Esztergom felé menet útközben, Törökbálinton valahol az M0-s mellett, vagy éppen csak a házunk kertjében. Ezt régen csak úgy hívtam flesselés, vagy feelingezés. Volt is egyszer hogy estfelé kiültem a házunk elé az utcára, valószínüleg zenével a fülemben. Épp hazafelé tartott a szomszéd srác és megkérdezte? “Hát te mit csinálsz itt?” mondom “fílingezek” (micsoda hülye kérdés gondoltam magamban). De erről jut eszembe hogy a minap a tengerhez ültem ki hasonló módon amikor szintén egy szomszéd kutyát sétáltatva arra kószált ahol üldögéltem magamban szürkületkor, “jó estét”, “jó estét” “mit csinál itt, talán gondolkodik?” “jaa nem csak zenét hallgatok” (ja akkor jó)… Érdekes hogy mennyi gyanút kelt másokban ha csak ülünk magunkban valami jó helyen, és élvezzük a tájat, a levegőt. Hát igen ez a mai világ, mindig csak a rohanás. Ha nem matatsz, szöszmötölsz azt mondják rólad lusta, mihaszna, elmebeteg, gyanús alak, gáz vagy. Pedig higgyétek el ez nem is valami jóga, vagy meditáció, egyszerűen feelingezés. Na szóval Törökbálint. Ha már hont jártam, megerőszakolva a feszített menetrendet beiktattunk bátyámmal egy stúdiózást a híres SuperSize Hangstúdióban. A M1-es és az M7es elágazásánál az M7-es felé, majd az első kijáratnál ki, fel a nullásra majd ott is az elsőn ki vagy valami ilyesmi. Ahogy lejövünk a nullásról egy különös szervíz útra jutunk ami a kamionok számára egyfajta pihenőhelyként funkcionál. Valószínüleg ezért telepítettek ide jó magasra szabott fekvőrendőröket, amiken a nullásról enyhe 70-80as sebességgel leröpülvén nem éppen kellemes athajtani. Én már be voltam avatva ezért nem ugrattam, javaslom Ti is lassítsatok. Két fekvőrendőr után drasztikus váltás egy tanyasi útra. Kb egy kilóméteren keresztül sík terepen, akácossal körbeölelt út, némileg romantikára sarkall, de azért inkább most ne flesseljünk mert sok a kátyú. Megérkezünk a célállomásra már ha ez nevezhető Törökbálintnak, bokrok között katonai őrhelynek is beillő barátságos szocreál kocka, mely csak a lugas fáival áll szomszédsági viszonyban. Kedvesen szocreál, kicsit le van harcolva, de nem kérkedik semmiféle cicomával, csupán apró cickomjaival, akik ha jól saccoltam akkor lehettek úgy 2 hetesek. Meg kell őket zabálni, de ha lehet akkor inkább mégiscsak mi adjunk nekik enni, had nőjjenek nagyra. Mily furcsa szerencse, hogy aznap mi is cica misztérium által ihletett zenei anyag felvételét terveztük. A “Macskák délutánja” egy családi történet, amelyeknek főszereplő szülői házunk cicái. Jól táplált békességes tünemények, akik felnőtt ülőhelyet igényelnek, és súlyuk azonos – hanem több – a tangóharmónikáméval. Ők aztán tudhatják mi az flesselés, hisz egésznap bajszuk se rezzen, annyira statizálni tudják magukat egy-egy kényelmes fotelben. “A mihasznák!” gondolnánk, no de nincs ez mindig így, van hogy rejtélyes körülmények között hosszabb időkre elpárolognak. Vadászni mennek? Vagy a szomszédhoz kajálni? Esetleg társadalmi élet? Pasizás? A valóság igen megdöbbentő, de erről írnom most kár hiszen mesél majd róla a zene. Annyit azért elárulok hogy a mesés szépségű magastátrába repít utunk, ahol megannyi kaland vár minket. A cicák rendszeresen odajárnak át dolgozni, ott keresik meg a családi harmóniára és békére valót.
