Hortobágyi húsos palacsinta

A profizmushoz az is hozzá tartozik… de hát a profizmus nem is jó… szóval az is a velejáró a profizmusnak hogy valójában nem is annyira jó dolog (ált isk magyartanárom Mária néni most biztos megszólna azért hogy “szóval” kezdtem mondatot, de hát szavak nélkül igen nehéz a beszéd), inkább olyan mint a sárga út, ahol optimális lépésekben kell haladni, időnként érdekes figurák társaságában. Igen, a profizmus az valójában az optimalitás. Pl úgy írni blogot, hogy ne kerüljön sok időbe, mégis meglegyen a megfelelő kattintás. Ez ebben a hónapban eddig nem sikerült, de még van pár nap, hátha kompenzálok valami ultra-sikeres bejegyzéssel. Holnapután pl lesz egy kisebb fellépés(mire ezt olvassátok már vége is van), egy jazzes formációval. A minap próbáltunk is, persze lehet hogy túlspiláztuk. Számolgattam mikor játszottam utoljára jazz formációban, kb egy rupó napja. Megnyugtat a tudat, hogy ha félrenyúlok is majd mondhatom hogy ez “dzsessz”. Na igen, hogy mi lesz a menü? Először is “hulló falevelek”. Felütötte a fejét a felfedezés miszerint Kozma József magyar nemzeti származék volt. így hasonlóan magyar nemzeti származék zenészként új apropót kínál ez a csodálatos alig 18 milliószor feldolgozott dzsessz sztenderd. 3 kihívást tartalmaz a darab, 1, hozzá tenni a 18 millió verzióhoz valami újat 2, megtalálni a magyaros vonatkozásokat/szerzői utalásokat a kompozícióban, 3, újra felfedezni és megszeretni, mert magyar…

1, nehéz 2, nincs 3 nehéz, de azt hiszem egész jól sikerült

Ezután a lombhullató örökzöld után, egy másik lassan magyar sztenderdé avanzsáló nóta, Lusta Dick nótája. Kevés magyarországon híres magyar eredetű jazz nóta van a “szomszédok zenéjét leszámítva”… , ez egy könnyen emészthető, és élvezettel játszható darabka.
íme itt egy egyszerű kotta hozzá dzsesszereken, merthogy csak akkordjelzéseket írtam. Egyébiránt ez a dal Deák Tamás szerzeménye. Sokáig nem is tudtam, (ez leginkább engem minősít), de rá lett kérdezve, ezért utána néztem…

A harmadik szám, a “Repülj madár repülj” című népdal feldolgozás volt. A Kodály-Bartók hagyomány szerint egy népdalfeldolgozás bármikor jöhet. Az akadémia munkássága nyomán ez a szemlélet egészen a dzsessz zene színterét is átitatta. A nehézség a magyar népdal feldolgozásokkal az az, hogy általában rövid 4 strófás, azon belül is magát ismételgető dallamocskákról van szó. Ez mulatós muzsikához tökéletes hosszúság, könnyen megjegyezhető, együtt énekelhető. Csak hát ebből kéne valamiféle kompozíciót alkotni, ami nem is olyan egyszerű feladat. A jazz-ben ez általában így néz ki: eljátszuk a dallamot, aláharmonizálunk valami kitekert akkord, majd “rázás művészien”. Na lényegében valami ilyesmit csináltunk 😛 Talán lesz felvétel, talán!

És akkor jöhet a hortobágyi palacsinta, merthogy csináltam, és ez is paprikás és mint azt már jól megtanultátok elengedhetetlen a zenéléshez;)


Paka jelenések パカ出現

Aki szemfüles volt az kiszagolhatta, hogy “van valami a levegőben”. Bár még igen kezdetleges, de a honlapon megjelent egy naptár! Miszerint e hónapban két jelenése lesz Pakának. Nem nagy, de kicsi. Bár a minap közzé tétetett, hogy Paka harmónikás bácsi lesz ha nagy leszek, ezúttal mégis zongizni fog majd. Az első mikró jelenés 20-án lesz a művházban ahol ugyebár Cs.Gy. dolgozik, és ahol már már irodai munkára is képessé vált, mondhatni a mindig pénzéhes társadalom elismert tagjává vált. Zárójelben azt is el lehet mondani, hogy a tavalyi évhez képest kevesebb síugrást nézett munkaközben(bezárójel).

Csordák csordájára, megrendezésre fog kerülni egy nagy-zongorás esemény, itt ebben a művháznak nevezett közösségi házban. Persze mint mindig itt sem minden a zenéről fog szólni, hiszen az első rész egy versenyfutás lesz, melynek az első 10 helyezettje fog tudni csak leülni a zongora elé. Még szerencse hogy ezúttal nem énekes esemény lesz, így talán nem lesz annyira nehéz leküzdeni a légszomjat. Azért dilemma van bőven… tudnivaló az első helyezettnek kell először játszani, ami azt jelentheti, hogy hiába előzött meg mindinki mást, lehet hogy nem lesz ideje megfelelően kipihenni a futás fáradalmait. Rosszul fog játszani, szomorú lesz és pocsékba megy az egész délutánja. Aki viszont túl sokat spóról a futásnál, az lehet hogy kimarad a tízből. Ideális tehát a középmezőny, mindig csak a sárga úton haladjunk. Ha sikerült bekerülni, onnantól kezdve viszont aranyélet van.

Nekem mint alkalmazottnak szerencsémre nem kell majd futnom, viszont legalább egy számot játszani fogok. Kinek mi a javaslata milyen számot játszak?

観察力の高い方はもしかしたらお気付きかもしれませんが、アルパッカランドのHPにイベントカレンダーが追加されました。シンプルですが、これからのイベントについてここで告知しようと思います。パカは今月は2回出演予定ですが、その最初の1回はなんとチョルダーシュ・ジュラがたまにおつとめの青海公民館でございます。こちらの公民館はチョルダーシュが一人前の社会人になった場所にもなります。そしてここで事務仕事、そしてヤギの世話の仕方を覚えることができました。

さて10月20日(日)にこの青海公民館に「こうみんかんぴあの」と称して、グランドピアノを開放するイベントが開催することになりました。但し音楽ばかりのイベントではなく、まずは競走~ 10位以内に入ったら、ピアノの演奏が褒美(先着順10名)。息詰まりに注意! パカはここは職員のため競走する必要はないので、ラッキーです。そして少なくとも1曲はひかせてもらいます。何にしましょうか? アイデアをお待ちしています♪

Bocsánat de a hosszabb verzióra várnotok kell legalább holnapig.
長いバージョンは早くても明日までお待ち下さい。