A profizmushoz az is hozzá tartozik… de hát a profizmus nem is jó… szóval az is a velejáró a profizmusnak hogy valójában nem is annyira jó dolog (ált isk magyartanárom Mária néni most biztos megszólna azért hogy “szóval” kezdtem mondatot, de hát szavak nélkül igen nehéz a beszéd), inkább olyan mint a sárga út, ahol optimális lépésekben kell haladni, időnként érdekes figurák társaságában. Igen, a profizmus az valójában az optimalitás. Pl úgy írni blogot, hogy ne kerüljön sok időbe, mégis meglegyen a megfelelő kattintás. Ez ebben a hónapban eddig nem sikerült, de még van pár nap, hátha kompenzálok valami ultra-sikeres bejegyzéssel. Holnapután pl lesz egy kisebb fellépés(mire ezt olvassátok már vége is van), egy jazzes formációval. A minap próbáltunk is, persze lehet hogy túlspiláztuk. Számolgattam mikor játszottam utoljára jazz formációban, kb egy rupó napja. Megnyugtat a tudat, hogy ha félrenyúlok is majd mondhatom hogy ez “dzsessz”. Na igen, hogy mi lesz a menü? Először is “hulló falevelek”. Felütötte a fejét a felfedezés miszerint Kozma József magyar nemzeti származék volt. így hasonlóan magyar nemzeti származék zenészként új apropót kínál ez a csodálatos alig 18 milliószor feldolgozott dzsessz sztenderd. 3 kihívást tartalmaz a darab, 1, hozzá tenni a 18 millió verzióhoz valami újat 2, megtalálni a magyaros vonatkozásokat/szerzői utalásokat a kompozícióban, 3, újra felfedezni és megszeretni, mert magyar…
1, nehéz 2, nincs 3 nehéz, de azt hiszem egész jól sikerült
Ezután a lombhullató örökzöld után, egy másik lassan magyar sztenderdé avanzsáló nóta, Lusta Dick nótája. Kevés magyarországon híres magyar eredetű jazz nóta van a “szomszédok zenéjét leszámítva”… , ez egy könnyen emészthető, és élvezettel játszható darabka.
íme itt egy egyszerű kotta hozzá dzsesszereken, merthogy csak akkordjelzéseket írtam. Egyébiránt ez a dal Deák Tamás szerzeménye. Sokáig nem is tudtam, (ez leginkább engem minősít), de rá lett kérdezve, ezért utána néztem…
A harmadik szám, a “Repülj madár repülj” című népdal feldolgozás volt. A Kodály-Bartók hagyomány szerint egy népdalfeldolgozás bármikor jöhet. Az akadémia munkássága nyomán ez a szemlélet egészen a dzsessz zene színterét is átitatta. A nehézség a magyar népdal feldolgozásokkal az az, hogy általában rövid 4 strófás, azon belül is magát ismételgető dallamocskákról van szó. Ez mulatós muzsikához tökéletes hosszúság, könnyen megjegyezhető, együtt énekelhető. Csak hát ebből kéne valamiféle kompozíciót alkotni, ami nem is olyan egyszerű feladat. A jazz-ben ez általában így néz ki: eljátszuk a dallamot, aláharmonizálunk valami kitekert akkord, majd “rázás művészien”. Na lényegében valami ilyesmit csináltunk 😛 Talán lesz felvétel, talán!
És akkor jöhet a hortobágyi palacsinta, merthogy csináltam, és ez is paprikás és mint azt már jól megtanultátok elengedhetetlen a zenéléshez;)